Joanna's Kitchen

Joanna's Kitchen

A kacér boros

2017. november 26. - Vikipicipéksége

A desszert, amiben meg van az ősz összes szerethető eleme, a desszert, amiről a legjobb instagram fényképed készülhet. Mellesleg, ízre sem olyan rossz. ;) Nálunk nagy kedvenc, sosem jutott még belőle házon kívülre.Túl sok hozzávalóra sincs szükségünk, csak körtére, vörösborra, néhány fűszerre, cukorra és tojásfehérjére, esetleg egy kis mandulára. A mennyiséget pedig könnyen változtathatjuk, mert a körték száma a meghatározó. 

img_5381.JPG

 

Itt most fogjunk 4 körtét, hámozzuk meg, felezzük el és magozzuk ki, az se baj, ha kicsit nagyobb ívben szedjük ki a magokat, mert ide fogjuk rakni a tojásfehérjét. Még mielőtt elkezdjük gyakorolni a szobrászképességeinket a körtéken, kezdjünk el melegíteni 0,5 liter vörösbort egy akkora edényben, amibe majd beleférnek a körték. A bor mennyisége nem véletlen, ha számításba vesszük, hogy 0,75 liter egy üveg, így a munka közben feltétlen fogyasszuk el azt a maradék 1,5 decikét.  ;) Az edénybe öntött bort ízesítsük fahéjjal, szegfűszeggel, 1-2 szelet naranccsal és citrommal, illetve 100 gramm cukorral. Hagyjuk melegedni, majd ha elolvadt benne a cukor, helyezzük bele a körtéket. 15-20 perc alatt főzzük őket puhára.Ennek egyik próbája, hogy már átcsusszan rajta a fogpiszkáló. Ekkor , óvatosan vegyük ki a körtéket  és rakjuk őket tepsire, a bort pedig hagyjuk tovább forrni, csak néha kavargassuk meg. Míg a bor tovább forr, a körte pedig hűl, kezdjük el felverni 3 tojásfehérjét 150 gramm cukorral. Ha kész a tojásfehérje, ami azt jelenti, hogy megfordítjuk a tálat és nem esik ki. Abban az esetben, ha nem akarunk ilyen vakmerőek lenni, akkor húzzunk ki egy kicsit az ujjunkra és ha tartja a formáját, akkor ugyancsak megfelelő állapotban van a fehérjénk. Immár, belekanalazhatjuk a körtékbe vájt kis gödröcskékbe, amondó volnék ,rakjunk bele bőven, ne hagyatkozzunk szigorúan a gödör méreteire. Ha van otthon, vagy nem felejtettünk el vásárolni, akkor szórjuk meg a habot mandulával, vagy akár dióval. A mandulánál jobb, ha a blansírozott, pucolt fajtát választjuk. Ha mégsem a pucér fajta van otthon, akkor se essünk kétségbe! Dobjuk bele őket forró vízbe egy-két másodpercre, utána könnyedén kicsusszanak a barna rucijukból.

img_5370.JPG

Ezután csak némi szárító sütésre van szükség, azaz 30 perc 120 °C-on, amit egy szigorúan szemmel tartott pár percessel grillezéssel fejezünk be.

Az ott hagyott bort, addig hagyjuk még forrni, amíg szirupos lesz nem. Ha már sűrű az állaga, hagyjuk kihűlni, akár egy kis kancsóba is áttölthetjük, amiből egyszerűbb lesz ráönteni a körtére.

 

A megpirult habos körtéinket pakoljuk kettesével tányérra és locsolgassuk meg őket a sziruppal. Ennyi kész! Együk meg!
Spatulákat elő és a sütő legyen veletek!

Instagram: @vikipicipeksege

 

A bejegyzés trackback címe:

https://joannaskitchen.blog.hu/api/trackback/id/tr9213396019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

czinimini 2017.11.28. 10:59:24

Bár nekem kicsit idegesítő az írás stílusa, ez a vörösboros cucc megéri, hogy kipróbáljam :) Megkönnyítette volna a dolgomat, ha a hozzávalók külön össze vannak írva, de megoldom. Köszi a receptet!
süti beállítások módosítása